"Soha sem leszel megelégedve azzal, ami vagy ha el akarsz jutni oda, ami még nem vagy, mindig hozzáteszel valamit, mindig úton vagy, mindig feljebb lépsz, ne állj meg az úton, ne fordulj vissza és ne térj le róla!" - Szent Ágoston -
Tursics: A döntőn játszottunk a legjobban,ennek nagyon örülök.5 alapemberünk van a korosztályos válogatottból és ők nagyon jó teljesítményt nyújtottak. Harsányi Mária:Teljesen leengedtünk a döntőre.Ez egy Csata ellen megengedhetetlen.
Különdíjasaink:
All Star - Szendei Bernadett
A torna legjobb védekező játékosa - Studer Ági
A KSC Szekszárd legjobb játékosa - Rick Mónika
- KOSARJO -
2010. Országos Serdülő Bajnokság Döntő - Kecskemét
ÓRIÁSI BRAVÚRRAL EZÜSTÉRMES
AZ ATOMERŐMŰ KSC SZEKSZÁRD SERDÜLŐ LEÁNY KOSÁRLABDA CSAPATA!
Csapatunk veretlenül jutott be a kecskeméti országos döntőbe, és annak nagyon erős "A" csoportjába, a két évvel ezelőtti ezüstérmes Miskolc, a 4. helyezett BSE és az akkori bronzérmes társaságába. Mi akkor az 5. helyen végeztünk. A másik ("B") csoportba a torna messze kiemelkedő, két évvel ezelőtti aranyérmes gárdája a Vasas-Csata, illetve a Sopron, Pécs és a Kőbányai Darazsak (akiket eddig mindig vertünk). A Miskolc csapatát kivéve minden ellenfelünk, szerkezetileg és fizikálisan is erősebb volt nálunk. A mi erősségünk a technikai képzettség volt, és a mérkőzéseinken a (már megszokott) kemény, letámadásos védekezésünknek, óriási küzdésünknek köszönhettük győzelmeinket. Harsányi Mária:"Csapat voltunk végig! Nem volt kiemelkedő tudású játékosunk, mint anno az aranyat aranyra halmozó Tamis-Bálint-Hajdu fémjelezte csapatnak, de talán ez így a nagyobb siker kategóriába tartozik, szerintem!"
Eredmények:
Csoportmérkőzések:
Atomerőmű KSC Szekszárd - Miskolc 93:54 (55:22) Ld.: Rick Mónika 20, Studer Ági 17, Bari Krisztina 13/6, Nagy Zsuzsi 12, Szendei Bernadett 12/9
A meggyengült Miskolc most nem jelentett akadályt, biztosan nyertük első mérkőzésünket.
Atomerőmű KSC Szekszárd - BSE 70:67 (33:37) Ld.: Rick Mónika 19/3, Szendei Bernadett 18/9, Bari Krisztina 13, Nagy Zsuzsi 10
A szekszárdi középdöntőben simán vertük a fővárosiakat, most azonban csak az utolsó percben tudtunk forditani. 24 ponttal vezetett ellenfelünk a 3. negyed végén. Óriási bravúr volt, de ezzel a győzelemmel még nem jutottunk a legjobb négy közé!
Atomerőmű KSC Szekszárd - Kecskemét 88:82 (43:34) Ld.: Rick Mónika 30/3, Nagy Zsuzsanna 15, Studer Ági 12/3
A házigazdák ellen végig vezetve, nagyon izgalmas mérkőzésen, ismét nyertünk és veretlenül jutottunk a négy közé!
Keresztjáték: (a másik csoport 2. helyezettjével a döntőbe jutásért)
A végig izgalmas mérkőzésen, több remek egyéni teljesítménnyel, végül fölényes győzelmet arattunk, és bejutottunk a döntőbe!
Döntő:
Vasas Csata - Atomerőmű KSC Szekszárd 88:48 (42:24) Ld.: Rick Mónika 27/3, Szendei Bernadett 12/12
Az, hogy a Csata volt a mezőny magasan legjobb csapata nem kétséges, de nekik csupán egy mérkőzésük, a BSE ellen volt időnként szoros, amíg nekünk három, nagyon kemény mérkőzés után kellett csatáznunk velük. - "Úgy érzem a különbség túlzott, de az ezüstérem aranyként csillog csapatunk játékosai nyakában! Brávó Lányok, nagyon szép volt! Legutóbb 5 éve, 2005-ben szereztünk érmet a serdülő bajnokságban. Akkor aranyat, a Tamis-Bálint-Hajdu trióval és társaival!" - mondta Harsányi Mária.
Az ezüstérmes csapat tagjai: Álló sor: Rick Mónika, Balogh Eszter, Pekárik Dóra, Harsányi Mária edző, Szendei Bernadett, Fehér Zsuzsanna, Nagy Zsuzsanna
Térdelő sor: Angyal Nikolett, Bari Krisztina, Horváth Vivien, Szabó Eszter, Studer Zsófia, Studer Ágnes, Wolf Adrienn.
Különdíjasaink:
Az edzők szavazata alapján All Star-ba került: Szendei Bernadett
Csapatunk legjobb teljesítményt nyújtó játékosa a tornán: Rick Mónika
A torna legjobb védőjátékosa: Studer Ágnes (külön öröm, hiszen Ágica a 96-os mezőnyben 98-asként kapta a különdíjat)
2010. május 12. szerda
- TEOL -
Bravúros teljesítménnyel ezüstérmes lett a KSC
2010. május 12. 14:45 Balázs László
Kosárlabda | A szekszárdi csapat veretlenül jutott be a kecskeméti országos döntőbe, ahol a nagyon erős A-csoportba került. Az ellenfelek között volt a két évvel ezelőtti döntő ezüstérmese, a Miskolc és a negyedik helyezett BSE együttese is.
A B-csoportba a torna kiemelkedő tudású csapatait sorsolták: a két évvel ezelőtti aranyérmes Vasas-Csata, a Soproni Darazsak, a PVSK és a Kőbányai Darazsak küzdött meg egymással a továbbjutó helyekért. Az Atomerőmű-KSC volt a mezőny legalacsonyabb szerkezetű, fizikálisan is gyenge csapata. Hátrányát technikai képzettségével, kemény letámadásos védekezésével és óriási küzdőszellemmel kompenzálta a Szekszárd. Utóbbiről mindent elárul, hogy a center, Pekárik Dóra térdszalag-szakadása ellenére is vállalta a játékot.
Eredmények. Csoportmérkőzések: Atomerőmű-KSC Szekszárd–Miskolci Sportiskola 93–54 (55–22). Ld: Rick 20, Studer Á. 17, Bari 13/6, Nagy 12, Szendei 12/9. Biztos szekszárdi győzelem. Szekszárd–BSE 70–67 (33–37). Ld: Rick 19/3, Szendei 18/9, Bari 13, Nagy 10. A 3. negyed végén 24 ponttal vezetett a BSE, innen fordított az atomos egylet. Szekszárd–Kecskeméti SI 88–82 (43–34). Ld: Rick 30/3, Nagy 15, Studer Á. 12/3. Izgalmas mérkőzésen végig vezetve nyert a Szekszárd, amely a győzelmével veretlenül jutott a négy közé.
Keresztjáték, a másik csoport 2. helyezettje ellen: Szekszárd–Soproni Darazsak 89–65 (38–27). Ld: Nagy 28/3, Szendei 23/12, Rick 16, Studer Á. 14/3. Több remek egyéni teljesítmény, fölényes győzelem.
Döntő: Vasas-Csata–Szekszárd 88–48 (42–24). Ld: Rick 27/3, Szendei 12/12. A mezőny legerősebb csapata győzte le a szekszárdiakat.
Különdíjasok. Az edzők szavazata alapján Szendei Bernadett bekerült a torna All Star csapatába. A KSC legjobb teljesítményt nyújtó játékosa Rick Mónika volt, a torna legjobb védőjátékosának Studer Ágnes bizonyult.